Schuessler-só története A 19. században egy berlini orvos és kutató Prof. Dr. Rudolf Virchow (1821-1902) úttörő felfedezést tett. Felfedezte, hogy egész szervezetünk a legkisebb építőelemekből, a testsejtekből áll. Virchow felismerte, hogy ezeknek az apró építőelemeknek a tökéletes működése egészségünk alapvető követelménye. Egészséges sejt – egészséges test Ha a sejt már nem működik megfelelően, megkezdődik a betegség útja. Virchow ebből a belátásból alkotta meg a mondatot: A betegség lényege a kórosan módosult sejt. Jakob Moleschott (1822-1893) holland fiziológus is felismerte, hogy bizonyos ásványi anyagoknak jelen kell lenniük a sejtekben az egészséges test felépítéséhez és fenntartásához.

Arra a következtetésre jutott, hogy a sejtbetegség a szervetlen sók (ásványi anyagok) elvesztéséből ered. Dr. Wilhelm Heinrich Schüßler és a biokémia Az orvos és homeopata Dr. Schüßlert (1821-1898) nagyon lenyűgözték Virchow és Moleschott tanításai, és így foglalta össze: „A sejt és így a test egészségét helyre kell állítani a veszteség fedezésével.” Légy egészséges és produktív. Arra a következtetésre jutott, hogy a szervezetben minden sejtnek megvan a maga sajátos igénye a nagyon finoman elkészített tápanyagokra: ásványi anyagokra. Ha ez a finom, létfontosságú tápanyag áramlás gyengül vagy megszakad, az káros következményekkel jár a szervezet sejtjeinek teljesítményére nézve, és funkcionális zavarokhoz vezet, amelyek számos betegséget okozhatnak. Dr. Schüßler rámutatott, hogy bizonyos ásványi anyagok, az ásványi sók különösen fontosak a sejtek számára, ezeket „biokémiai funkcionális ágenseknek” nevezik.

Gyógyító módszere a „biokémia”, mert az emberi szervezetben zajló fiziológiai-kémiai folyamatokon és sejtkórtani megfigyeléseken alapul. A „bios” németül „életet”, a „kémia” pedig az elemek tudományát jelenti. A mai napig a modern biokémia alapelve, hogy az ásványi anyagokat úgy adagolják, hogy a sejt veszteségeit fedezzék, így lehetséges a regeneráció. Ki volt dr. Schüssler? Dr. Wilhelm Heinrich Schüßler a szervezet saját Schüßler-sóinak névadója és felfedezője, amelyeket „biokémiai funkcionális szerekként” jellemez. Ma már világszerte nagyra becsült módszer az egészség kifejezetten támogatására. Wilhelm Heinrich Schüßler 1821. augusztus 21-én született Bad Zwischenahnban, és tíz éves korától Oldenburgban élt. Szülei Heinrich Nicolaus Schüßler végrehajtó és felesége, Margarete Catharina Schüßler, született Hedden. Mivel Schüßler és négy testvére szegényes körülmények között nőtt fel, iskola után kezdetben hivatalnokként dolgozott az oldenburgi városi tanácsban. Schüßler önmagában is nagyon tehetséges volt, hat idegen nyelvet tanult meg, majd nyelvtanárként dolgozott. 1852-ben a párizsi École de Médecine-be ment, hogy orvosit tanuljon, de Schüßler gyorsan visszaköltözött Németországba.

Tanulmányait Berlinben folytatta, majd 1855-ben Giessenben doktorált. Ezután három félévre Prágába ment, ahol elsősorban a homeopátia területén képezte magát. Röviddel az orvosi gyakorlat megszerzése után gyakorló homeopataként telepedett le szülővárosában, Oldenburgban 1858-ban. Három évvel később csatlakozott a Homeopátiás Orvosok Német Központi Szövetségéhez. A következő években számos értekezést írt gyógyító módszereiről. A történetek szerint dr. Schüßler nagyon elkötelezett páciensei iránt. Az anyagilag gyenge embereket kezelte, például: B. díjmentesen, egyébként pedig díját a lehető legalacsonyabb szinten tartotta. Az ebédszünetet betegek meglátogatására használta fel. A 19. században a tudomány különféle felfedezései miatt paradigmaváltás következett be, mivel az új eredmények nagy hatással voltak a tudományos alapgondolkodásra. 1870 körül dr. Schüsslerek. Arra a következtetésre jutott, hogy az emberben az egyes sejtekben fellépő rendellenességeket az ásványianyag-felhasználás károsodása válthatja ki. 1874-ben Schüßler kiadta biokémiai gyógymódját („Egy rövidített terápia”) 12 funkcionális gyógymóddal. A Schüßler-sók 1-12 Schüßler azonosította a sejtekben és szövetekben található ásványi vegyületeket, hogy felhasználhassa őket terápiájában.

Ma ezeket Schüßler-sóknak vagy életsóknak nevezik. Dr. Schüßler terápiás megközelítése az volt, hogy serkentse a zavart ásványi anyagcserével rendelkező sejteket kis mennyiségű, a sejtekre és szövetekre jellemző ásványi sók beadásával. Erre a célra tizenkét ásványi sót használtak fel, amelyek az akkori ismeretek szerint fontos szerepet játszottak a szervezetben minden fontos funkció végrehajtásában. A biokémia kiegészítő sói A gyógyító módszert dr. Schüßler halála után is gyakorolták és fejlesztették. Az új ismereteknek köszönhetően néhány kiegészítő sót is hozzáadtak, amelyek kiegészítő sók néven váltak ismertté. dr. Schüßler maga sem zárta ki annak lehetőségét, hogy más olyan anyagok is felfedezhetők, amelyek nélkülözhetetlenek a szervezet számára, és ezért a biokémiai funkcionális anyagok körét fel kell venni. Például azt feltételezte, hogy a réznek és a jódnak nincs fontos funkciója a szervezetben, de ma már ismert, hogy esszenciális nyomelemek. A nyomelemekre a szervezetnek csak nagyon kis mennyiségben van szüksége, de mégis nélkülözhetetlenek.